Az önfejlesztés pont erről szól. Felfedni azt is, ami kicsit zavarba ejt, ami miatt talán szégyenkezünk, és persze azt is, amiért mások felnézhetnek ránk. Ez az egész egy baromi nagy hullámvasút: hol eufórikus a menet, hol meg sírva menekülnél le a pályáról. És tudod, mi a durva? Hogy közben egyfolytában ott zizeg a fejedben a gondolat: „Elég vagyok én ehhez? Miből gondolom, hogy képes vagyok változtatni?”

Pont ezért érdemes végigolvasnod ezt a bejegyzést. Ha hajlandó vagy egy kicsit is szembemenni a félelmeiddel és végigmenni ezen a rázós úton, mutatok hét olyan „alapigazságot”, ami talán sokszor ott volt a szemed előtt, mégis hajlamos voltál figyelmen kívül hagyni. És ki tudja – talán pont ezek kellenek ahhoz, hogy ne roppanj össze a saját bizonytalanságaid alatt, hanem végre elkezdj építkezni belőlük. Szóval, csapjunk a lovak közé!

A legnagyobb kihívás: maga a folyamat

Az önfejlesztésben általában nem az egyes nehézségek visznek a padlóra, hanem az egész folyamat: a napi kis lépések, a kanyargós ösvény, ahol minden sarkon egy újabb bizonytalanság vár. És ez gyönyörűen frusztráló. Gondolj bele: sokkal könnyebb azt mondani, hogy „jaj, ez a mostani projekt bukott el, minden mehet a kukába”, mint nap mint nap apró, látszólag jelentéktelen előrelépéseket tenni, miközben néha úgy érzed, egy óriási nihil közepén toporogsz.

Nekem az volt a mélypont, amikor hónapokig azt hittem, haladok valamerre, de aztán egyetlen este alatt kisiklott minden. Ültem az íróasztalnál, bámultam a teleírt jegyzetfüzetemet, és úgy gondoltam: „Na, ez ennyi volt. Talán be kéne érnem azzal, ami van.” De tudod, miben más ez a folyamat, mint egy rövid bukás? Abban, hogy nem tudod egyszerűen „kidobni” és újrakezdeni. Ott motoszkál benned, nap mint nap, apránként kívánja a figyelmedet, a kitartásodat, az idegeidet.

A legnagyobb kihívás tehát nem a látványos kudarc vagy egy bosszantó, egyszeri buktató. A legnagyobb kihívás az, hogy végig benne maradj a játékban, amikor inkább menekülnél. Hogy minden egyes reggel összerakd magad, és újra nekifuss. Mert igenis van értelme – még ha néha egy rohadt nagy harc is az egész.

3. A hét „inspiráló igazság”

Az önfejlesztés kapcsán sok mindent hallunk nap mint nap: motivációs idézeteket, hangzatos életbölcsességeket, meg persze a szokásos „sose add fel” mantrákat. De van néhány olyan alapvetés, amit hiába látsz leírva ezer helyen, hajlamos vagy elsiklani fölöttük. Pedig pontosan ezek azok a dolgok, amikre érdemes minden egyes nap emlékeztetni magad, mert a lelked mélyén tudod, hogy így működik az élet, mégis elfelejted a nagy rohanás közben. Szóval lássuk azt a hét dolgot, amit már nem kéne tovább ignorálnod.

1. A kudarc: tanulság vagy betonfal?

Mindenki retteg a bukástól, mintha egy hatalmas, leomló szikla lenne, ami maga alá temet. Pedig a kudarc csak addig óriási tragédia, amíg hagyod, hogy az legyen. Néha a legjobb ötletek pont akkor születnek, amikor úgy érzed, egy befalazott utcába futottál. Hányszor volt már, hogy összeomlott valami körülötted, és utólag jöttél rá: „Oké, ezt csak így tanulhattam meg.” Nem arról van szó, hogy imádni kell a pofonokat, de ha már megkaptad, legalább lásd, hogy mire tanít.

Tedd fel magadnak a kérdést: Mi az az egyetlen dolog, amit ebből a bukásból átvinnél a jövődre?

2. A komfortzóna egy ölelő kar – de néha megfojt

Legyünk őszinték: rohadt kényelmes beleragadni az ismerős kis világodba, ahol nincsenek meglepetések, se nagy hullámvölgyek. De mennyit fejlődtél ott? A komfortzónát nem kell teljesen ledózerolni, de ki-be járkálni belőle szinte kötelező, ha tényleg akarsz valamit magadtól. Néha csak egy egészen apró lépés kell kifelé: egy új szokás bevezetése, egy ismeretlen emberrel való beszélgetés, vagy akár egy merésznek tűnő munkahelyi döntés.

Gondolj bele: Mit csináltál utoljára, ami picit félelmetes volt, mégis előrébb vitt?

3. Türelem és idő: a bosszantó, de kihagyhatatlan összetevők

A legtöbben instant eredményeket várunk, mintha egy Nescafé-reklámban élnénk. Semmi baj ezzel, ez a világ erről szól, hogy minden gyorsan kell. De van egy rossz hírem: a belső átalakulás – legyen az karrierváltás, önbizalomépítés vagy bármi – nem megy egyik napról a másikra. Inkább hasonlít egy 8 órán át készülő Dal-Makhani-ra, mint egy mekis menüre. Időt és türelmet követel, és ez néha kifejezetten idegesítő, mert az ember azt akarja, hogy „legyek már végre kész”.

Tipp: Írj le minden nap egy apró sikert, amit ma elértél. Lehet, hogy minimálisnak tűnik, de hosszú távon ezek összeadódnak.

4. Az agyad (vagy a lelked) egy 0-24-es rádió

Hallgatod azt a belső monológot? Gyakran durva, amit magunknak mondunk: „Úgysem tudod megcsinálni”, „Nem vagy elég jó”, „Másoknak ez már rég sikerült”. Ez a belső rádió csöppet sem kedves műsort sugároz, és még csak ki sem tudod kapcsolni, mert a fejedben szól. Egy dolgot viszont megtehetsz: tudatosan átállítod a frekvenciát. Persze, nem egyik pillanatról a másikra, de ha minden nap kicsit rágyúrsz a pozitívabb önbeszédre, előbb-utóbb megtanulod hallani a „meg tudom csinálni” csatornát is.

Kérdezd meg magadtól: Milyen lenne, ha ma csak egyetlen napig figyelnék a belső dumámra, és rájönnék, hol tartok magam vissza?

5. A cél nem a tökéletesség, hanem a folyamat szeretete

Óriási hiba beleesni abba a csapdába, hogy a fejünkben élő „tökéletes” képet hajszoljuk – legyen szó ideális testről, üzletről vagy kapcsolatról. A valóságban a fejlődés soha nem lesz hibátlan, és nem is kell, hogy az legyen. Az emberi lét értelme inkább az, hogy útközben találd meg azokat a pillanatokat, amik miatt érdemes haladni. Ha folyamatosan a hibákat keresed magadban, akkor pontosan a lényeget fogod elmulasztani: a kalandot, ami elvisz A-ból B-be.

Emlékezz: Tökéletlen vagy, de mindenki az. És pont ez a móka benne.

6. Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy lepaktálsz a démonjaiddal

Vannak dolgok, amiket mindenki szégyell vagy el akar rejteni. Kicsinyes féltékenység, múltbéli ballépések, rossz szokások. A legnagyobb tévedés, ha azt hiszed, hogy az önelfogadás egyenlő a „jó, ez ilyen, aztán kész” felfogással. Ehelyett arról szól, hogy mersz ránézni a saját „csúfságaidra” is, és tanulsz belőlük, sőt integrálod őket a személyiségedbe. A cél nem az, hogy kinyírj minden gyengeséget, hanem hogy felismerd, ezek is részei annak, aki vagy. Ha tényleg változtatni akarsz, előbb el kell fogadnod őket, különben mindig csak menekülni fogsz előlük.

Gondolatkísérlet: Mi lenne, ha ma 10 percig pusztán szemlélnéd a legfrusztrálóbb érzésedet, ahelyett, hogy elnyomnád?

7. A magányos farkas mítosz – kell a közösség (vagy legalább egy társ)

Lehet, hogy néha jólesik befordulni, és egyedül küzdeni a démonaiddal, de ha tényleg komolyan veszed az önfejlesztést, előbb-utóbb szükséged lesz emberekre, akik támogatnak, kihívást jelentenek, vagy épp tükröt tartanak eléd. Egy mentor, egy barát, vagy egy közösség, aki végighallgat, netán megerősít. Ráadásul, ha látod, hogy mások is hasonló szarokkal küzdenek, máris könnyebb feldolgozni a saját drámádat. Nem szégyen bevonni másokat, sőt, baromi fontos, hogy ne zárkózz be teljesen.

Kérdés: Van valaki az életedben, akivel nyíltan beszélhetsz a vívódásaidról? Ha nincs, ideje keresni.

Amiért érdemes ezzel a hét „inspiráló igazsággal” foglalkozni, az nem az, hogy gyártunk még egy listát a motivációs poszterekhez. Hanem az, hogy minden nap, lépésről lépésre alkalmazhatók. Baromi könnyű átfutni rajtuk, egyetérteni velük, majd visszaállni a régi rutinhoz, és hagyni, hogy a komfortzóna újra körbeölelje az életed. A kihívás abban rejlik, hogy minden reggel egy kis résnyire kinyitod az ajtót, és azt mondod: „Oké, ma megint kipróbálom, hogy másként gondolkodjak.”

Vállalkozz rá, hogy nem menekülsz többet a kudarcaid elől. Hogy nem ragadsz be a kényelmes kis világodba, és nem téped szét a türelmedet azzal, hogy folyton sürgeted magad. Vedd észre azt a 24/7-es rádiót a fejedben, és ne hagyd, hogy egy toxikus műsor irányítson. Ne hajszold a tökéletességet, mert az egy rohadt nagy illúzió, és ne akarj megszabadulni a „sötét” részeidtől, csak tudd, hogyan tedd őket a helyükre. És ne feledd, hogy egy jó társ vagy közösség néha olyan, mint egy mentőöv: marhára jól jön, amikor épp fuldokolsz az önsajnálatban.

Ha csak egyetlen gondolatot viszel el innen, talán legyen ez: az igazi önfejlesztéshez nem annyira különleges képességek kellenek, hanem bátorság és kitartás. Valahol mélyen te is tudod, hogy miért teszed, és hová akarsz eljutni. Most már csak az a kérdés, hogy belevágsz-e végre teljes erőből, vagy megvárod, amíg a következő nagy pofon kényszerít rá, hogy felébredj.

És te? Hol állsz most ebben a folyamatban? Akárhol is, ne feledd: egyetlen bátor döntésed elég lehet ahhoz, hogy teljesen új irányt vegyen az életed. Ne várj tovább. Vágj bele!