Párkapcsolat vagy szülő-gyerek játszma? Az 5 jel, amiből kiderül

Meglepődnél, ha tudnád, hogy a gyerekkori traumák miatt hány párkapcsolat működik teljesen rossz dinamikával… Olyan felállásban, ahol a felek nem egyenrangú társként, hanem egy láthatatlan forgatókönyv szerint szülőként és gyerekként viselkednek egymással. Lehet, hogy most legyintesz, de egy pillanatra állj meg. Hazan és Shaver úttörő kutatása szerint a felnőttek 40-45%-a bizonytalanul kötődik. Ez pedig egyenes út a diszfunkcionális mintákhoz. Ez a cikk nem azért született, hogy ítélkezzen feletted. Épp ellenkezőleg: azért, hogy segítsen felismerni az 5 legfontosabb jelet, és megmutassa a leghatékonyabb technikát, amivel elkezdhettek változtatni, és visszatalálhattok egymáshoz, mint Férfi és Nő.

Miért csúszunk bele a szülői szerepbe? A láthatatlan gyökerek

Senki nem úgy kezdi a kapcsolatát, hogy „Na, én leszek az anyukád/apukád!”. Ez egy lassú, tudattalan folyamat, aminek mélyen a múltban gyökereznek az okai. Két fő tényező játszik itt szerepet. Az egyik a kötődési seb. Amit gyerekként nem kaptunk meg – a feltétel nélküli biztonságot, a figyelmet, a gondoskodást –, azt felnőttként a párunktól próbáljuk megkapni. A másik pedig a tanult minta. Ahogy Orvos-Tóth Noémi is írja, a transzgenerációs traumák révén tudattalanul ismételjük azt, amit a szüleinktől láttunk, még akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi másképp csináljuk majd.

A pszichológia ezt a Tranzakcióanalízis (TA) modelljével írja le a legérthetőbben. Eric Berne szerint mindannyiunkban él egy Szülői, egy Felnőtt és egy Gyermeki én-állapot. Az egészséges kapcsolatban a kommunikáció Felnőtt-Felnőtt szinten zajlik. A probléma akkor kezdődik, amikor az egyik fél Szülői (gondoskodó, kritizáló) énből kommunikál, amire a másik fél szinte automatikusan Gyermeki (alkalmazkodó, lázadó) énből válaszol. És a játszma elkezdődött.

A párod nem azért van, hogy begyógyítsa a gyerekkori sebeidet. Az a te feladatod. Ő azért van, hogy egy felnőtt társként kísérjen az úton, miközben te elvégzed a munkát.

Az 5 jel, hogy a párkapcsolatotokban szülő-gyerek dinamika működik

Nézzük a konkrét jeleket. Olvasás közben ne ítélkezz, csak figyelj. Melyik pontnál érzel bólintást vagy egy apró szorítást a gyomrodban? Légy őszinte magadhoz. A felismerés az első lépés a gyógyulás felé.

1. jel: A gondoskodás álcája mögötti kontroll

Kívülről úgy tűnhet, mint a tökéletes gondoskodás. Az egyik fél intézi a másik ügyeit, emlékezteti a határidőkre, bepakolja a táskáját, megoldja a problémáit. „Hagyjad, majd én elintézem.” „Ugye nem felejtetted el befizetni a csekket?” Ismerős? Ez a viselkedés valójában elveszi a másik féltől a felelősséget és a kompetencia érzését. A „Szülő” nélkülözhetetlennek érzi magát, a „Gyerek” pedig kényelmesen hátradől. De a kényelem ára a szabadság és a fejlődés feladása.

Nálatok ki intézi a másik ügyeit? Ki aggódik jobban a másik feladatai miatt, mint ő maga?

2. jel: Egyenlőtlen felelősségvállalás – „Majd én megoldom”

Ez szorosan kapcsolódik az előző ponthoz. A pénzügyek, a fontos döntések, a „mentális teher” (a család és a háztartás láthatatlan menedzselése) szinte teljes egészében az egyik fél vállán nyugszik. A „Szülő” hordozza a terheket, gyakran panaszkodik is miatta, de tudat alatt nem engedi át az irányítást. A „Gyerek” pedig megszokja, hogy nem kell felelősséget vállalnia, így sosem tanulja meg, hogyan kell. Ez egy kényelmes, de rendkívül mérgező egyensúly.

Ha egy fontos döntésről van szó, van valódi párbeszéd, vagy valaki mindig átveszi az irányítást és kimondja a végső szót?

3. jel: Eltűnő intimitás és szexualitás

Ez a legfájdalmasabb és legárulkodóbb jel. Ahol anya/apa és gyerek van, ott a férfi és a nő eltűnik. A dinamika természete aszexuális. A gondoskodás, az aggódás, a felelősség felülírja a vágyat, a szenvedélyt és a partneri intimitást. A szexuális élet ellaposodik vagy teljesen megszűnik, a kapcsolat pedig átalakul egy jól (vagy rosszul) működő háztartási közösséggé. Hiszen ki akarna a saját szülőjével vagy gyerekével lefeküdni?

Mikor éreztétek magatokat utoljára szenvedélyes férfinak és nőnek egymás mellett, és nem csak egy jól működő háztartási csapatnak?

Ahol a gondoskodás felülírja a vágyat, ott a szülő-gyerek játszma már megölte a férfi-nő kapcsolatot.

4. jel: A kommunikációs játszmák: Kioktatás, duzzogás, számonkérés

Figyeld meg, hogyan beszéltek egymással egy konfliktushelyzetben! A „Szülői” én kritizál, kioktat, számonkér: „Ugye megmondtam?”, „Ezt miért nem lehetett normálisan megcsinálni?”. A „Gyermeki” én pedig erre duzzogással, lázadással, passzív-agresszív viselkedéssel vagy éppen hisztivel reagál. A valódi, felnőtt párbeszéd – ahol két egyenrangú fél megosztja az érzéseit és megoldást keres – teljesen hiányzik. Helyette játszmák zajlanak, ahol mindig van egy győztes és egy vesztes.

Milyen mondatok hangzanak el nálatok egy vita során? Felszólítások és védekezések, vagy kérések és megoldási javaslatok?

5. jel: A fejlődés megrekedése mindkét oldalon

Ez a dinamika mindkét fél személyes fejlődését gátolja. A „Gyerek” szerepben lévő fél sosem kényszerül rá, hogy szembenézzen a kihívásokkal, hogy felelősséget vállaljon, így megreked egyfajta kényelmes éretlenségben. A „Szülő” pedig annyira a másikra, a kontrollra és a gondoskodásra fókuszál, hogy a saját élete, álmai, céljai háttérbe szorulnak. Feloldódik a másik életében, és elveszíti önmagát.

Milyen személyes célt valósítottál meg az elmúlt egy évben, ami csak rólad szólt, és nem a párodról vagy a családról?

Miért veszélyes ez a felállás? Több, mint egy rossz szokás

Lehet, hogy most azt gondolod, „nálunk ez működik”. De ez az egyensúly törékeny és illuzórikus. A „Szülő” szerepben lévő fél előbb-utóbb kiég a folyamatos felelősségvállalásban, és neheztelni kezd a másikra. A „Gyerek” pedig vagy megunja a kontrollt és fellázad, vagy annyira kényelmessé válik a helyzete, hogy teljesen elveszíti a motivációját. Ez a dinamika elkerülhetetlenül elhidegüléshez, megcsaláshoz vagy szakításhoz vezet. Ez az egyik leggyakoribb rejtett ok a válások mögött, ami a KSH statisztikáiban csak „kommunikációs problémaként” jelenik meg.

Ez a dinamika nem egy rossz szokás, hanem egy csendes méreg, ami lassan, de biztosan fojtja meg a tiszteletet, a szenvedélyt és végül magát a szerelmet is.

A kiút: Hogyan váljatok újra egyenrangú partnerekké?

A jó hír az, hogy van kiút. De ehhez mindkét fél tudatos elhatározására és munkájára szükség van. Nem a másikra kell mutogatni, hanem a saját térfélen kell rendet tenni.

Az alapok: 4 lépés a változásért

• 1. Tudatosítás ítélkezés nélkül: Az első és legnehezebb lépés, hogy mindketten, őszintén kimondjátok: „Igen, mi ebben működünk.” Nincs hibáztatás, nincs szégyen. Csak a tiszta felismerés.
• 2. 100%-os felelősségvállalás: Nincs hibás, csak két ember, aki hozzájárul a játszmához. A „Szülő” azzal, hogy kontrollál, a „Gyerek” azzal, hogy hagyja. Vállald a felelősséget a saját részedért!
• 3. A saját sebeid gyógyítása: Ahogy fentebb írtam, a párod nem pótolhatja a gyerekkori hiányaidat. Ez a te egyéni munkád. Kezdj el foglalkozni az önismerettel, olvass, vagy ha szükséges, kérj szakember (coach, terapeuta) segítséget.
• 4. Határok húzása: A ‘Szülő’ megtanul nemet mondani a túlzott gondoskodásra és a felelősség átvállalására. A ‘Gyerek’ pedig megtanulja elviselni a felelősség súlyát és megoldani a saját problémáit. Ez kezdetben kényelmetlen lesz, de elengedhetetlen.

A leghatékonyabb technika: Kommunikáció Felnőtt-Felnőtt szinten

A leggyorsabb és leglátványosabb változást a kommunikáció tudatos átformálásával érhetitek el. A Tranzakcióanalízis modelljét használva hagyjátok el a Szülői és Gyermeki mondatokat, és váltsatok Felnőttre.

• Szülői: „Ezt így kellett volna csinálnod, már ezerszer elmondtam…”
  HELYETTE Felnőtt: „Én ezt másképp látom. Megmutathatom, én hogyan csinálnám legközelebb?”
• Gyermeki: „Nem tudom, oldd meg te, te úgyis jobban értesz hozzá…”
  HELYETTE Felnőtt: „Ebben a kérdésben bizonytalan vagyok. Segítenél átgondolni a lehetőségeket, hogy dönteni tudjak?”

A Felnőtt kommunikáció eszköztára:

• Használj én-üzeneteket! A „Te mindig…” helyett mondd azt: „Én azt érzem, amikor…” vagy „Nekem rosszul esik, hogy…”.
• Fókuszálj a megoldásra, ne a hibásra! A „Ki a hibás?” kérdés helyett tegyétek fel ezt: „Hogyan tudnánk ezt a helyzetet megoldani, hogy mindkettőnknek jó legyen?”.
• Fejezd ki a szükségleteidet tisztán! Ne várd el, hogy a másik kitalálja. Mondd ki egyszerűen: „Nekem most arra lenne szükségem, hogy meghallgass.” vagy „Szeretném, ha ebben te vállalnád a felelősséget.”.

Összegzés: Az első lépés a legnehezebb, de a legfontosabb

A változás nem megy egyik napról a másikra. Évek, évtizedek alatt berögzült mintákat kell átírni. Lesznek visszaesések, lesznek viták. De minden egyes tudatosan megválasztott Felnőtt mondattal, minden egyes alkalommal, amikor a kontroll helyett a bizalmat, a duzzogás helyett pedig az őszinte kommunikációt választjátok, közelebb kerültök egy egyenrangú, szenvedélyes és valóban felnőtt párkapcsolathoz. A kérdés csak az, hogy készen álltok-e elvégezni a munkát.

Ha úgy érzed, egyedül nehéz elindulni ezen az úton, és szükséged lenne egy külső, támogató szemre, aki segít meglátni a vakfoltokat és elindulni a változás felé, foglalj hozzám egy időpontot egy díjmentes konzultációra. Nézzük meg együtt, hol akadtatok el, és mi lehet a következő lépés.

Mi lesz az az egy dolog, amit már ma másképp fogsz kommunikálni a párod felé?